A korábbi években bevált módszereket, verseny taktikát már sokan elsajátították, akkoriban csak a halállomány évenkénti változásához kellett hangolni ezeket. A tavalyi év azonban egy új korszak kezdete volt. Az evezőspálya vizének leeresztése, a mederben végzett földmunkák, a parti rézsű felső részének lekövezése, valamint a bójarendszer átalakítása jelentős hatást tett a versenyeken alkalmazott horgászati technikákra. Természetesen a frissen feltöltött medret újra kellet halasítani, de az álom - mármint a törpeharcsáktól mentes víz -, az iszapban áttelelő és a feltöltő vízzel érkező példányok ezreinek köszönhetően, nem valósulhatott meg. Nem elég kitalálni, hogy lehet eredményesen keszeget, kárászt, pontyot zsákmányolni, külön energiát kell arra fordítani, hogy eközben miként kerüljük el a kis sokbajszút - amennyiben a testesebb halak megfogása a célravezetőbb. A probléma elég komoly jelentem, hisz az elmúlt hetek feederes, fűzött csali próbálkozásai cseppet sem reménykeltőek. A törpe már mindent visz, ami a fenéken fekszik. A 10-12 mm-es pellet és a fűzött száraz kukorica sincs biztonságban a kis éhenkórász haramiáktól. Az sem derít jobb kedvre, mikor az egyik szomszéd a hungarocell golyót ajánlgatja lelkesen a megoldás kulcsaként csalinak. Valóban működik, de ezt talán mégsem kellene. Magam részéről inkább a versenyek közeledtével az úszós módszerekben rejlő lehetőségeket favorizálom.

A mai nap a matchbotról és a slider szerelékekről fog szólni - határoztam el magamban. A horgászat helyéül lehetőség híján nem az evezőspályát, hanem a horgászoldal röszkei út felöli keskeny részét választottam. Itt a vízmélység 25-30 méteres távolságban a versenypályához hasonlóan 2,3-2,4 méter. Szeles időben a keskeny mederszélesség miatt az áramlat erős. Szeretem a kihívásokat. Egyben ez jó lehetőség kipróbálni, milyen szerelékkel lehet az ideális csali vezetést véghezvinni. A mai napra három különböző úszómérettel készültem, amivel az áramlathoz akarok alkalmazkodni. A 10, 12 és14 grammos sliderek a közepestől az erősebb áramlatig is lefedik azt a tartományt, amivel nagy biztonsággal ott és úgy tudom vezetni a csalit, ahogyan szeretném, illetve ahogy a csali felkínálása a halaknak leginkább megfelel. Az áramló vízben nagy segítség a csúszó szerelék zsinórjára helyezett 8-12 grammnyi ólmozás, ami stabilan, függőleges helyzetben tartja a szereléket. Az úszóban levő kettő gramm súly, dobás közben a főólmozásra csúsztatva pedig az eldobott szerelék egyenes repülését és a pontos dobást teszi lehetővé.

Fontos
Ehhez a módszerhez egy merevebb bot az ideális, kisebb, 20-25 méteres távolságig 3,9 méteres, ennél messzebbre 4,2-as hosszban. Az orsót igény szeri 40-es, 50-es méretben célszerű megválasztani. Magától értetődően céljainknak csak jó minőségű, valóban süllyedő tulajdonságú zsinór felel meg. A 0,18-as méret szükséges lehet a pontyok miatt és a dobásnál is segít megelőzni a gubancokat. Fontos apróság még a pici cérnaütköző, ami könnyedén átcsúszik az apró gyűrűkön.

A főzsinór és az előke közé iktatott miniforgó a bevontatott csali pörgését egyenlíti ki. A főólom felülről lefelé csökkenő méretű nagy sörétekből áll és tőle 70-80 centiméterre legyen a jelzőólom. Vastagabb antennájú úszónál 0,4 grammos, vékonyabb antennához 0,2 gramm a megfelelő. Körülbelül ezek a méretek teszik láthatóvá az emelős kapásokat. Az átlagos előkehossz 25 cm, ettől lefelé és felfelé legfeljebb 5 cm-el szoktam eltérni. A mélység beállításakor addig haladok lefelé, amíg a jelzőólom fenékhez érését jelzi a kiemelkedő antenna. Ezt a mélységet veszem alapul a későbbi módosításokhoz. A jelzőólom és az úszó hegyének távolságát a boton jelzőfilccel megjelölöm.
Ehhez viszonyítva, ha egy előkehosszt állítok vissza, már meg is van a horogérintős beállítás. Az etetőanyagot a horgászat megkezdése előtt legalább egy órával szoktam elkészíteni. Ez rendkívül fontos a megfelelő állag elérése érdekében. Kárászra, pontyra édes, szemcsés, különböző sütemény - és kenyérmorzsákban gazdag, olajos magvakban szegényebb keveréket készítek. A kukorica, a csonti is fontos akkora mennyiségben, amennyit a keverék elbír, hogy könnyen formázható maradjon, csúzlizás közben se essen szét.
Az etető kész, mélység beállítva, távolság zsinórjelölővel megjelölve, haltartó a vízben, a merítő és a csalik a kezem ügyében, kezdődhet a horgászat. A 25 méternyi távolságra a Tubertini Gorilla Medium (zöld) csúzli a jó választás. Az etetőanyagom fele kerül alapozáskor tyúktojásnyi méretű gombócok formájában a bevetett szerelék úszója köré, a lehető legkisebb területre. A pontos lövéseket elősegíti, ha a gombócok egyenlő méretűek, a csúzlit nyújtott karral, lövésenként azonos szögben támasztjuk, valamint a kosarat a távolságtól függően azonos ponthoz, a térdünkhöz, combunkhoz, vagy még nagyobb távolság elérése érdekében a csípőnkhöz húzzuk.
Az ereszték beállítása közben a szerelékek közül a szél- és áramlásviszonyok figyelembevételével a 12-es úszó tűnt a leginkább megfelelőnek. A 10-es nagyon szaladt, a 14-est-est kissé butának, otrombának találtam.


Tipp
A megfelelő tömegű úszó abból a szempontból is fontos, hogy az áramlatsodorta, öblösödő zsinór minél kevésbé vontassa el szerelékünket az etetésről, hiszen emiatt nem csak oldalra történik a mozgás, hanem az öblösödés miatt távolságot is vesztünk.
A szereléket az etetés áramlás szerinti felső szélére, kissé az etetés mögé igyekezzünk dobni. Mire „beeresztékelődik” pont a megfelelő helyen lesz a felcsalizott horgunk.

A két szem fehér csonti a kezdéshez pont jó csalinak tűnik. Dobás, úsztatás végig az etetésen, majd bevontatás. Természetesen idő kell, amíg a halak reagálnak az etetésre és megfelelő számban odagyűlnek. A tizedik dobásnál az etetés alján jelentkezik az első érdeklődő. Az úszó enyhe süllyedése mily szép dolog, ám az akasztás nem ül. Új csali, új dobás, néha egy-egy etetőgombóc. Idővel kezd működni a dolog. Kárászok és törpék, törpék és megint kárászok. Úgy gondolom, a hetedik tüskés bajszos után ideje kisebb eresztékkel próbálkozni. A csalit 5 centire emelem a fenék fölé. A kárász középső szájállása is mutatja, nem kizárólag fenékről táplálkozó halfaj. Gyakran fogható eredményesen a fenéken fekvő etetés felett. Lazább, vízközt szétbomló etetéssel a fenéktől jelentősen elemelhető. Melegebb vízben ez a jelenség még a pontyra is igaz. A terv működik, sikeresen megszabadultunk életünk megkeserítőitől. Kárászok öttől húsz dekáig, de semmi más. Még gyorsítható a dolog a szerelék illetve a csali finom, a botspicc enyhe meghúzásával történő mozgatásával. A kíváncsiságom kielégítése végett előbb tíz, majd még húsz centit emelek az eresztéken. A fenéktől immár 35 centire is szépen jön a hal. Felfelé haladva csak annyi változik, hogy egyre ritkábbak, illetve el is maradnak az emelős kapások. Néha próbaként visszanézek a fenékre, de a helyzet kezelhetetlen, élő csalival töményen csak a törpék jönnek , de nagyon. Szerintem a környék összes tüsije a jól koncentrált etetésen hasal, és csak úgy habzsolja a jófajta étket.


Érdekes
A törpeharcsa örök problémája a természetes ellenség hiánya következtében fellépő korlátlan szaporodás és az ennek következtében kialakuló táplálékhiány. A következmény az iszonyatos mennyiségű egyedszám és a csökött testméret. Amelyik vízbe bekerül és jól érzi magát, a jelenség elkerülhetetlen. Ráadásul ez a többi halfajra is kihat. Azok táplálékát is feléli és ikrafaló lévén szaporodásuk eredményességét is csökkenti. Korrekt megoldást a problémára még nem hallottam. A csapdázás sziszifuszi munkája is csak az állomány kordában tartására alkalmas, jó esetben. Csak érdekességként említem meg, a szegedi Keramit tavak 8-as feletti PH értékű vizeiben bár évtizedek óta jelen van, de túlszaporodása nem tapasztalható és itt 30-40 dekásra is megnő.

A törpét a csali emelésével - mint nem kívánatos elemet - a játékból kizártuk, de a kárászon kívül jó lenne egy-két potykával is összeakasztani a horgom. Egyelőre a víz még hidegnek tűnik, a pontyok a megemelt sodródó csali iránt még nem érdeklődnek. Szinte biztos vagyok benne, hogy tartózkodik néhány példány az etetésen. A tavalyi egyéni bajnokságon az élőcsalis etetésen szintén a törpeharcsa hemzsegett. Akkor rakósbottal kukoricát poharazva egy külön etetést kellett csinálni és amíg a törpék elvoltak a csontis területen, addig a mellé beszórt kukoricáról többnyire pontyokat, kárászokat lehetett zsákmányolni. Valami hasonlóban gondolkoztam most is. Kevés, tiszta etetőanyaggal két doboz csemegekukoricát kevertem. Kissé túlnedvesítve laza, de jól lőhető gombócokat kaptam eredményül. Ezeket két méterre az etetésemtől balra lőttem be. A laza gombócok a vízre esve rögtön oldódtak, így a lehulló kukoricaszemek egy másfél négyzetméternyi területet egyenletesen borítottak be. A 14-es szereléken érintő mélységet állítva, egy szem puha csemegekukoricával csaliztam a 0,13-as előkére kötött 14-es horgot. Abban bízva lendítettem dobásra a botot, hogy a pontyok a kukoricával terített asztalt birtokba veszik, míg a törpéket leköti a korábbi etetés. Amíg a szerelék a kukoricaszemek felett haladt, eleinte nem történt semmi. Beérve a csontis területre apró húzások jelentkeztek. Az ott lévő törpék bele-bele csíptek, ritkán meg is fogtam egyet a nagyobbak közül. Kis idő múlva már a kukoricás etetésen is volt néha csípés, elsőnek egy kárász szívta fel a horgom. Úgy jó 20 perc múlva a szerelék beállását követően, szinte az etetés legszélén, apró húzás után az úszó lassan, egyenletesen elsüllyedt. Az akasztás ült, a finom bot karikában. Na azért, gondoltam magamban, alig látható, de azért el nem titkolható mosollyal az arcomon. A gondolataink megvalósulása nagyszerű érzés, ami értelmet ad tevékenységünknek. Mégis sikerült a vízfenékről kukorica csalival törpén kívül mást is fogni.

A bot szépen dolgozott, de már a szákolás előtt éreztem, ez nem kis ponty, hanem termetesebb kárász. A maga negyven dekájával amúgy szót sem érdemelne. De mint egy megvalósult gondolat eredménye, ez már más kategória. A továbbiakban ez az élmény néhányszor még megismétlődött, kizárva a szerencse és a véletlen fogalmát a történetből. Sajnos a pontyfogás ma csak álom maradt, valószínűleg a napok óta tartó frontos, hideg időnek köszönhetően.

Ezek után egy másik gondolat jut az eszembe. Egy hal mérettől függetlenül - legyen pár dekás vagy kapitális méretű - kapásával, megfogásával élményt nyújt számunkra. Tiszteljük, védjük őket és bánjunk velük kíméletesen akár visszaengedjük, akár zsákmányként megtartjuk. Különösen fontos ez az ilyen frissen feltöltött, egy-két nyaras korosztályú halakkal gazdagon telepített vízen, hisz ezek az apróságok képezik a jövő törzsállományát.

Záró momentum
A pakolás közben még eszembe jut, hányféle módszert próbáltunk ki a dobások közbeni gubancok kiküszöbölése érdekében a silderezés tanulásakor. A technika horgászatról-horgászatra csiszolódott, a sallangok szépen elmaradtak, az izmokba beivódott a slider szerelék jellegzetes ívelt, sima dobásának mozdulata. A Velencei tónál láttuk, hogyan csinálja ezt Alan Scotthorne, de nem értettük. Most úgy gondolom már sejtem, de az út végtelen.