A nádas, eliszaposodott öreg holtág kb. egy kilométeres szakaszát mederkotrással, partrendezéssel gyönyörű, kulturált horgászvízzé varázsolták a kécskei horgászok, Stinner Ferenc egyesületi elnök vezetésével. Természetes büszkeséggel mesélt találkozásunkkor a vizükről, a haltelepítésről és a horgászok szép eredményeiről. Első ránézésre is megállapítható volt, hogy jogosan büszke munkájukra. Az egyenletes part és meder, valamint a kárászos, pontyos, dévéres halállomány ideális versenypályát sejtet. Gondolom ismerős az érzés, mikor a vérnyomás megemelkedik, a pulzus felgyorsul, és már csak a víz és a horgászat jár az ember fejében.
A várossal szembeni oldal közepét választottuk az első horgászatunk helyszínéül. Szerda délelőtt volt, de nem gyötört minket a magány. A helyi horgászok népes táborán kívül jó néhány versenyző is tesztelte már a pályát. Többen a szombati horgászkupára, illetve a vasárnapi Bács-megyei csapatbajnokságra készültek. Egy harminc méteres szabad szakasz mögé parkolva a szomszédok üdvözlése után lázas pakolásba kezdve kialakítottam horgászhelyemet.


Pontról pontra haladva helyére került szék, bottartó, csalizótálca, etetőanyag, merítő és utoljára optimista hozzáállással a haltartó háló. Az időjárás is kegyes volt, jobbos hátszél, napsütés, kellemes meleg idő, kívánni sem lehet jobbat. Az ilyen kotort medrű, egyenletes aljú vizeken nincs túl nagy különbség az egyes helyek eredményessége között, talán a szél által keltett áramlatokra érdemes figyelni.

Fontos!
A fogás az alkalmazott technikán, annak precíz végrehajtásán, a megfelelő etetőanyag, csali megválasztásán múlik.

A felszerelés 3.60-as Tubertini Blackwood-FD Feederbotból botból, 55-ös, elsőfékes, Tubertini Vertigo match orsóból, 0,18-as Tubertini Affondante süllyedő zsinórból és duplahurkos végszerelékből állt. A 30 méteres távolság biztonságos eléréséhez egy húszgrammos hengeres feederkosár pont elegendő. Ez a benne lévő etetőanyaggal együtt kb. ötven gramm. Mérete ideális a bot dobósúlyához mérten és az enyhe oldalszél sem teszi pontatlanná a dobásokat. A kosár a nagyobbik hurok egyik szálára kapcsos csúszóval van felfűzve. Fontos a csere lehetősége, hiszen így tudunk az esetlegesen változó szélerősséghez más súlyú kosár felhelyezésével alkalmazkodni. Az alsó, rövid, 5 cm-es hurokba kezdésként 0,12-es zsinórra kötött 14-es horog kerül. Az előke hossza negyven centi, ez az ideális tapasztalataim szerint. A tartalmas, szemcsés, könnyen oldódó, etető pellettel, csemegekukoricával, csontival és némi szúnyoglárvával dúsított etető az eredményesség egyik titka.
A száraz etetőanyagot több órával a horgászat előtt nedvesítettem meg. A horgászat előtt már csak a kellő állagot állítom be – ha szükséges - kevés víz hozzáadásával.
Utolsó fázisként áttöröm a rostán, valamint a szemes anyagokat és a csontit is bekeverem.

Figyelj rá!
Amikor szúnyoglárvát használok, azt szétválasztó porral fellazítom, és egy külön tálban tárolva, horgászat közben adagolom az etetőhöz, ugyanis a só, a cukor gyorsan megöli, haszontalanná teszi azt.

Miután minden a helyére került, feltettem a nagyobb űrméretű kosaramat.

Ezzel szoktam az alapetetést elvégezni. Emiatt is fontos a kapocs, a kosár cserélhetősége. Az első dobásnál természetesen a zsinórt kiakasztottam az orsó klipszébe, ezzel meghatározva dobásaim hosszát. Tizenöt lazára töltött kosárral bő másfél liternyi anyag került a vízbe a megfelelő távolságba, nagyjából másfél négyzetméteres területre. Ez a koncentrált etetés az alapja az eredményes halfogásnak. Újabb kosárcsere, vissza a húszgrammos. A 14-es horgot hat-hét szúnyoglárvával csalizva, a kosarat megtöltve lendült a szerelék az etetésre. A botot kapást remélve helyeztem a bottartóra. A spiccet szinte a vízig leeresztettem, minél kevésbé tudjon a zsinóromba belekapni a szél, ne zavarja ezzel a kapások érzékelését. Ezek után már jobban volt időm egy kicsit nézelődni, figyelni, mit fognak körülöttem a sporttársak. Mondhatni, nem habzott a víz a sok fárasztástól. Ritkán egy-egy kárászt, keszeget láttam zsákmányul esni, pontyszákolást csak egyet láthattunk, azt is a szembe parton. Sajnos úgy bő fél órán át nekem is csak az ötpercenkénti újradobásokkal volt némi tennivalóm, kapást nem, sőt még beleúszást sem jelzett az érzékeny spicc, ami akár csak a halak jelenlétére utalt volna. Etetni pedig kell, hiszen ettől remélhetjük a későbbi kapásokat. Bár kapás nem volt, még így is minden második dobásnál újra csaliztam a horgot, hiszen a csalink idővel a vízben kapások nélkül is kiázik, tönkremegy. Kezdeti lelkesedésem a csendes várakozásban már kezdett egy kissé alábbhagyni, mikor az első kapás gyors, három egymás utáni egyre erősödő húzás formájában reflexszerű akasztásra késztetett.

Gyönyörű, amikor a bevágás ül, és a feeder kecses ívben hajlik a kézben. A finom boton hosszú lusta rúgások. Mi lehetne ez más, mint egy termetes, kiló körüli dévér. Kezdésnek ez biztató. Az első hal után sem lett azonnal aktív a peca. Újabb három üresjárat után a következő dobás megint halat adott. Ez egy húszdekás ezüstkárász lett. Úgy tűnik, lassan beindulunk…

Fontos a ritmus
Tíz percnél tovább sohasem hagyom bent a szereléket. Lehet gubanc, lehet rossz a csali, a horog helyzete, illetve az a jó, ha folyamatosan jut be a csalogató anyag.

A kapások egyre gyakoribbak, és bedobáskor, a szerelék süllyedése közben az ujjbegyemet a zsinóron tartva többször érzem, ahogy a beülő zsinór alól kiugranak a halak. Szépen működik minden. Eleinte több a kárász, tíztől harminc dekáig, de az etetésre ráálló nagyobb dévérek lassan átveszik a terepet.

A halak mérete már sejthető a kapás jellegéből. A nagyobbak általában lassabb, erőteljesebb húzásokkal jelzik érdeklődésüket, míg a kicsik gyorsabb, rövidebb, rántás-szerű kapásokkal mutatkoznak be. Természetesen a csali variálásával is próbálkoztam. Eleinte egyértelműen a szúnyoglárva volt a nyerő, abból is a nagy csokor. Később, ahogy egyre több hal volt az etetésen, már csonti-szúnyog szendvics, majd a tisztán kettő-három szemes csonti csokor is hatékony csalivá vált.

Ha nagy tömegű halraj lepi el az etetést, szükségessé válhat időnként a nagy kosárral történő bőségesebb ráetetés, nehogy táplálék híján odébb álljanak kosztosaink. Azért ma ennyire nem sikerült begerjeszteni a dolgot. Elegendőnek tűnt a kis húszgrammos kosárral bejuttatott etetőanyag. A fogott halak mennyisége koránt sem tükrözi a víz valós halállományát. Hiába, május van, nem elsősorban a táplálkozással vannak elfoglalva a halak. Szinte valamennyi dévér dorozsmás, nászkiütéses volt. A város felőli oldal sekély csatornáiban jelenleg is zajlik az ívás. Ilyen időszakban gyakran egyik napról a másikra tud változni a fogás összetétele attól függően, mely halrajok vonulnak el az ívásra alkalmas területekre, és melyek választják a kulináris élvezeteket, a mi örömünkre. Mellesleg az önmérséklet ajánlott még az ilyen intenzív vizeken is, ahol fajlagos tilalom nem védi a halakat. Bár az nem igaz hogy az ívó hal egyáltalán nem táplálkozik, de az ívóhelyen nagy tömegben tartózkodó halak között horgászva gyakori lehet a külső akasztás, valamint a megakasztott példány fárasztásával megzavarhatjuk a többit.

Vigyázz rájuk!
Ha van szerencsénk igazi tömeges ívást meglesni, adjuk át magunkat a vizuális élvezeteknek, és trófeákat is csak fotó formájában gyűjtsünk.

Horgászat közben megérkezett és odajött hozzánk Zoboki Mihály régi jó horgászbarátunk, aki helyi versenyhorgászként a holtág legavatottabb ismerője. Főleg a rakós módszer helyi sajátosságairól beszélgettünk az elkövetkező versenyek kapcsán. Nem győzte hangsúlyozni a finom szerelékek jelentőségét, és az etetőanyaggal kapcsolatban mondott néhány bizalmas információt, rögtön hozzátéve, hogy mindez nem publikus. A beszélgetés közben néha ki-ki estem a horgászat és az etetés ritmusából, de már nem lehetett elrontani a dolgot. Misi szavaira figyelve jó néhány hal bántatlanul rághatta volna a csalimat, de mondandójába mindig a megfelelő pillanatban beapplikálta a „Kapás van, vágj be!” felszólító jellegű utasítást, aminek az eredménye többnyire fárasztás és halfogás volt. Szép dévér, mondta, majd folytatta az eredeti témát.


Kis idő múlva tovább bővült a csapat, megérkezett Stinner Ferenc, az elnök úr is. Elégedetten nézte az eredményes horgászatot és mesélt a vízről. Érdekességként megemlítette, hogyan szabadították meg vizüket a túlszaporodott apró kárászállománytól. A megoldás eredménye a tavalyi évben a vízen fogott több mint száz darab tíz kilón felüli harcsa. Sok a helyi és a vendég horgász is a holtágon. Ügyelve a víz minőségére a felhasználható etetőanyag mennyiséget egy kilogrammban határozták meg. Érdekes megközelítése a víz védelmének és úgy tűnik, eredményes, mondja az elnök úr. Szó esik még a telepítésekről, halőrzésről, vízkezelésről, s hogy mindez mennyi ráfordított idővel és munkával jár, de az eredmény kézzelfogható.
Az idő lassan dél felé járt, amikor a legtöbb esetben egyébként is csökkenni szokott a kapókedv. Egy utolsó próbaként finomabb előke felhelyezésével próbálkoztam, ami meghozta még a tőle remélt újabb néhány kapást.

A déli harangszó jelezte számomra, itt a mai horgászat vége, kettő órára vissza kell érnem Szegedre, a horgászboltba. Szűk fél óra alatt megtörtént a felszerelés letisztogatása, elpakolása, valamint a bepakolás az autóba.
Természetesen a zsákmány megtekintése, fotózása, a fogás és horgászat rövid kiértékelése hozzátartozik a délelőtt lezárásához. A zsákmány zömét súlyban és darabszámban is túlnyomórészt dévérek alkották. Az egykori apró kárászos víz a telepítéseknek köszönhetően szépen átalakult. A huszonhárom halból hét volt kárász, a többi dévérkeszeg, melyből nyolc darab volt az ötven deka feletti. Az összsúly több mint nyolc kiló lett.


Ponttyal nem sikerül összeakaszkodni, de így is elégedettek lehettünk a fogással. Szépen látszott, milyen fontos dolog a jól összehangolt szerelék, melynek minden eleme harmonikusan kapcsolódik egymáshoz. A mai nap szépen hozta magát ez a finomra hangolt, könnyű fenekező módszer, mely a legóvatosabb kapásokat is jól láthatóan közvetíti és a feederbot lágyságánál fogva lehetővé teszi az apró horog, és a leheletnyi előke alkalmazását.

Epilógus
A vízzel való ismerkedés célját a finomra hangolt feederszerelék tökéletesen betöltötte. Képet kaphattam a víz, a meder jellegéről, és az itt lévő halállomány összetételéről. Természetesen megfigyelhettem más, például a rakós módszer hatékonyságát is, szomszédjaim horgászatán keresztül. Tartalmas délelőtt volt, amit a halaim visszaengedése és a régi és új ismerősöktől történő elköszönés zárt.