Keresés
Név:   Jelszó:
 
Amurra rezegve
Az amur jövevényhal. Ez természetesen mit sem zavarja a hazai horgászokat, akik előszeretettel horgásznak őkelmére. Teszik ezt azért, mert egy hazai vizekben gyorsan növekedő, kapitális példányokat is felmutató fajjal van dolguk, akinek küzdeni tudásáról csak elismerően lehet nyilatkozni. Lehet tájidegen, akit ma már telepíteni is tilos, de ott, ahol szép állománya alakult ki, ha összeakad egy termetes jószággal az ember, azt nem fogja elfelejteni soha! A történteket visszapörgetve, Egedi Robi barátom, a Maros Mix feeder specialistája is olyan élményekkel gazdagodott, amit biztosan szívesen fog mesélni a hosszú, horgászat nélküli téli estéken.


Az amur horgászatáról érdekes módon lényegesen kevesebb információ érhető el, mint a pontyról. Talán azért, mert leginkább a pontyozás közben akad a horgunkra, bár sokan céltudatosan csak rá hegyezik ki a horgászatukat. Mikor Robi, megkért, hogy kísérjem el egy olyan feederezésre, ahol célzottan az amurt veszi üldözőbe, viccesen meg is jegyeztem, hogy nagy merészség kijelenteni, hogy most amurozni fogunk, de Robi megnyugtatott, hogy semmit nem bízott a véletlenre. Mikor a helyszín felől érdeklődtem, barátom közölte, hogy a számára oly kedves Kurcára fogunk menni. Az én emlékeimben egy keskeny kis folyócska képe élt, aminek régen egy verseny alkalmából a városi szakaszán horgásztam, így először magamban kicsit kétkedve fogadtam, hogy ott amurozni lehet. Hogy mekkorát tévedtem, azt a másnapi találkozáskor rögtön beláttam. A Kurcának ugyanis nem csak az a része ismert, ahol én annak idején pecáltam. Mint kiderült, több részre tagolódik, és most Robival a Felső-Kurcára mentünk, ahol a Szentesi Gerecz Elemér Horgászegyesület elnöke, Kalamusz Endre fogadott bennünket. Endre személyében egy ízig, vérig sporthorgászt ismertem meg, aki valóban úgy ismeri a vizet, mint a tenyerét. A víz pedig gyönyörű, a horgászhely előttünk mesébe illő volt.

Nagyítás

Korán érkeztünk a Kurca partjára

Nagyítás

Vendéglátónk javaslatára csónakból szórta meg Robi a horgászhelyet


Szemben nádszigetek szabdalta, kisebb öblökkel tarkított áthatolhatatlan nádfal. A hajnali csendet csak a nádasban megbúvó nádiposzáták és nádirigók trillája törte meg, és néhány sejtelmes fröccsenés jelezte, él a víz. A Kurca valamikor fontos szerepet töltött be a szentesi emberek életében, és ahogy elnéztem a lassan csordogáló víz mentén, biztos voltam abban, hogy ha a vendéglátónkhoz hasonló gondolkodású emberek összefognak, idővel újra eljönnek a régi szép idők.

Robi a horgászhelyét Endre stégjén alakította ki, ahonnan vendéglátónk készséggel megmutatta azokat a helyeket, ahová érdemes lesz bevetni a horgokat. Mielőtt azonban bármit is csinált volna barátom, legelőször a kiszemelt helyek megetetése következett. Mint mondtam, Robi eltökélt szándéka az amur horogra csábítása volt, így amiben csak lehetett, neki igyekezett kedvezni, a Kurcában ugyanis nagyon szép állománya alakult ki, és a meleg, nappali órákban is jó eséllyel pályázhattunk őkelmére. Ennek érdekében cimborám a három horgászhelyet Maros Mix főtt tigrismogyoró és kukorica keverékével hintette meg.  A három hely közül kettő egy-egy nádsziget takarásában, míg a harmadik a víz közepére elhelyezett dőlő bója mellett lett kijelölve. Az etetés vendéglátónk csónakjából történt, a lehető legcsendesebben, nehogy az esetleg már arra kószáló amurok elszeleljenek. Meglepetésemre nem került hatalmas mennyiség a helyekre, négy-ötlapátnyi magmixre várta feladat, hogy elcsábítsa az érkező vendégeket. Robi úgy tervezte, hogy ha beindul a verkli, inkább többször pótolja az etetést. A felszerelések összeállításánál láttam, hogy barátom nem csúzlival fog sasra vadászni.

Nagyítás

Két komoly, bivalyerős feederbot


A botzsákból két komoly pálca került elő. Tubertini Extremo 420-as és egy Tubertini Goliath 390-es hosszúságú feederbotokra várt az embert próbáló, nehéz feladat. Mindkét bot 200 grammos dobósúlyú, rendkívül erős, és végletekig terhelhető. A botokra Tubertini Kobe 5500-as orsó került, aminek a dobjait fonott zsinórral töltötte fel. A végszereléknek a lehető legegyszerűbbnek kell lennie, így nem állt másból, csak egy 50 grammos csúszóra szerelt ólomból, amit egy gumigyöngy fékezett meg a nagyméretű forgó felett, amibe egy 25 cm -es fonott zsinórra kötött, 4-es méretű Tubertini serie 881-es horogból álló előke került.

Nagyítás

A fonott előkére erős horgokat kötött barátom


Az előkét egy kis szilikon csövecske tartotta távol a főzsinórtól, hiszen dobásnál előfordulhatnak balesetek, ha nincsen semmi távolság tartó instrumentum közbe iktatva. A szokatlanul erős botokra most nem a távolság elérése miatt volt szükség, hiszen nem kellett 25-30méternél távolabbra dobni, és nem is az 50 grammos ólmok ilyen távolságra történő bevetése volt a választás mozgató rugója. A horgászhely sajátossága, és a várható kemény küzdelem volt az, ami indokolttá tette ezeket a komoly pálcákat. A hely ugyanis a szabadulásra áhítozó hal számára valóságos tárházát biztosította a menekülésnek. Akadók, közeli nádrengeteg, stégek kínáltak jobbnál jobb egérutat, és vendéglátónk is arra intette barátomat, hogy ha jobb hal akad a horogra, tanácsos csónakba szállva megkísérelni a fárasztást.

Nagyítás

Az orsó dobjára is fonott zsinór került


Nagyítás

A kiakasztott zsinór pontos horgászatot tesz lehetővé

Hogy ez minél előbb bekövetkezhessen, Robi válogatott finomságokkal készült kedveskedni az amuroknak. A Maros Mix üveges horogra valói közül most a Hard Corn félkemény kukorica, a Mega Corn Óriás kukorica és a tigrismogyoró várt bevetésre. Ízesítésüket tekintve Robi a natúr ízeknek szavazott bizalmat, mert mint elmondta, ha a helyzet úgy kívánja, ezeket a magával hozott dipek segítségével pillanatok alatt ízesítheti. Az amur szereti az édes, savanyú, fűszeres ízeket, de azt még jobban kedveli, ha a táplálékát egyszerűen behörpintheti, így bármi is került a horogra, azt barátom egy apró hungarocell golyóval meglebegtette. Mindkét boton csak annyira, hogy a horog szinte súlytalanná váljon.

Nagyítás

Amuroknak szánt csalik, és a lebegtetéshez használt hungarocell golyó


Nagyítás

Egy hungarocell golyó és egy Megacorn került a fűzőtűre

Nagyítás

Egyszerű végszerelék, itt tigrismogyoróval csalizva


Mire minden a helyére került, az etetésen is mozgolódás látszott. Robi izgatottan dobta be a horgokat, de a versenyhez szokott idegrendszernek szokatlan tétlenség órái következtek. A halak folyamatos beleúszásokkal borzolták a kedélyeket, az etetést jelölő bója pedig néha egészen a vízig dőlt, jelezve, hogy valakik nagyon keresgélnek odalenn. Akkor és ott azonban nem volt szabad kapkodni. Ha biztosak vagyunk abban, hogy a csali megfelelő, csak ki kell várni a megfelelő alkalmat, nem szerencsés tíz percenként újra dobni, folyamatosan variálni a csalit, hagyni kell, hogy az „beérjen". Esetünkben erre a beérési folyamatra várni kellett, de végül egy szép, botgörbítős kapás lett barátom jutalma, ami után parázs párbaj vette kezdetét. A hal igyekezett kihasználni a terep adta lehetőségeket, de az erős felszerelés nem adott neki esélyt. Barátom minden kísérletét meghiúsította, és végül szákba terelte az első jelentkezőt egy két kilós vadponty személyében.

Nagyítás

Az első vendég egy pontyocska volt. A terep adta lehetőségeket már ő is igyekezett kihasználni, próbára téve a horgászt és a felszerelést


Látva, hogy mit tud művelni egy horoghoz nem szokott, de szabadságát annál jobban féltő kis harcos, el sem mertem képzelni, mi lesz itt, ha megérkezik barátom titkon remélt nagy amurja. Addig azonban még meg kellett újabb két ponttyal küzdeni, amolyan bemelegítés képen, hogy mire megérkezik a várva várt nagy Ő, legyen némi rutin a nádfaltól elkormányzásban, és a stég alá befutás elkerülésében. A rekkenő hőség a halakat, horgászt egyaránt próbára tette, nem csoda, ha egy idő után kicsit lankadni kezdett a figyelem. Ebbe az izzasztó tétlenségbe hasított bele egy váratlan, elemi erejű kapás. A fonott zsinór egyébként is elég direktben reagálja le a történéseket, de az, hogy a kapás során a bot nyele egész egyszerűen oldalba vágja a horgászt, azért meglepő volt számomra. Robi velem ellentétben nem az a meglepődős fajta, rögtön érezte, komoly hal akadt a horogra, gyorsan kell cselekedni. Szerencsére vendéglátónk is a közelben volt, így pillanatok alatt a csónakba ugorva eredtek a megiramodott hal nyomába.

Nagyítás

A bója körül feléledt a víz


Nagyítás

Ugrásra készen

Nagyítás


Az ellenfél ugyanis nem vette fél vállról a küzdelmet, hanem annak rendje és módja szerint, ellenkezést nem tűrve húzott le vagy huszonöt méternyi zsinórt, a keményre állított fékű orsóról. Nem sokat, pont annyit, amivel elérhette a nádfal menedékét. Most bizonyosodott be, hogy mennyire nem haszontalan az erős, de rugalmas felszerelés. Mielőtt végleg befúrhatta volna magát a nádas rejtekébe, barátom a végletekig terhelve a botot fordulásra kényszerítette a halat. Ennek az lett az eredménye, hogy eszeveszett tempóban nyargalt a túlparti nádas felé, de itt is győzött a brutális erő, így mielőtt elérhette volna a menedéket, újból fordulni kellett egy számára nem tetsző irányba. Barátom ekkor már biztosra vette, hogy a vágyott nagy amur akadt a horgára, amire a következő menekülési manőver is bizonyítékul szolgált. A hal ugyanis megunva, hogy egyik oldal nádasába sem menekülhet, egyenesen a csónak felé kezdett vágtázni. Annyira megtetszett neki ez a játék, hogy barátomnak többször is egészen a csónak alá kellett nyomni a botot, nehogy a zsinórt elreszelje a csónak feneke. A bot végig szinte nyélből hajlott, ami ezeknél a botoknál komoly erőhatásokat feltételez. Ilyenkor minden perc szinte óráknak tűnik, így nehéz megsaccolni mennyi ideig is tartott az embert próbáló küzdelem, de végül elérkezett a szákolás ideje.

Nagyítás

Gyönyörű, kapitális amur a kitartás jutalma


Nagyítás

A küzdelem, és a meleg víz kimerítette a szép amurt, akit Endre csónakból engedett vissza


Ismerve az amurnak azt a szokását, hogy a merítőből is képes kiugrani, vendéglátónk segítségét elfogadva sikerült nem kis csobogást követően csónakba emelni a halat. Sok boldog, és elégedett ember lehetett abban a pillanatban a Földön, de barátom biztosan köztük volt. Az amur valóban olyan volt, amilyenről Robi álmodott. Hatalmas, nyers, hibátlan példány feküdt a matracon. Ereje teljesen elhagyta, hiszen a melegben folytatott heves harc után csak csendesen tátogott. Az emlékkép elkészülését követően csónakból engedte vissza vendéglátónk az óriást, akit percekig kellett ápolni, hogy újból erejére találva elúszhasson. Robi elégedett volt, hiszen a kitűzött célt elérte, és olyan küzdelmet élhetett át, amire biztosan sokáig fog emlékezni. A sok kis apró részlet, végül egy nagy amur formájában összeállt.

Nagyítás

Köszönjük Kurca, és köszönjük Endre!!!


Írta: Polyák Csaba
Fotók:Polyák Csaba




 


Még nincsenek hozzászólások!
Felhasználónév:


Jelszó:

Csak regisztrált tagok írhatnak hozzászólást! Ha ön már regisztrálva van, akkor jelentkezzen be, ha még nincs regisztrálva akkor kattintson a Regisztrációra.