Keresés
Név:   Jelszó:
 
Ködös gondolatok
Fázósan húzom össze magamon a kabátot. Valójában nincsen hideg, de a Nap sűrű ködfátyol mögé rejtette arcát, nincsen elég ereje ahhoz, hogy átmelegítse tagjaim. A túlpartot sem látom, inkább csak sejtem, hogy mi lehet ott. A sűrű tejföl mindent eltakar kíváncsi tekintetem elől. Bal felől monoton dohogás hallatszik, egy vontató igyekszik felküzdeni magát a folyón. Előttem a Duna lassan surran tovább a közeli köveken, kicsit beljebb burványokat vetve kavarog. Ki tudja, mit rejthet a mély?


Nagyítás

A felszerelésem kipakolása lassan halad. A ködtől páradúsabb levegő nem frissíti vérkeringésem, éppen ellenkezőleg, szinte légszomjam van. Az autóval csak tisztes távolságban tudtam leparkolni, így többszöri fordulással sikerül behordanom a felszerelést. A dolgok azért lassan a helyükre kerülnek a parton, és a fejemben is. Szeretek gondolkodni, elmélkedni a világ folyásán, főleg ott, ahol színtiszta nyugalom és csend vesz körül. Most éppen azon gondolkodom, hogy mennyire terjedőben vannak a hangzatos kijelentések, örök érvényűnek tartott, megkérdőjelezhetetlen megállapítások, amelyekre valójában semmi bizonyíték sincsen. Valaki kimondja, és az úgy van. Természetesen a gondolkodó ember mögé lát a dolgoknak, és tudja, hogy a korábbiak fényében eszement marhaság az, amit most szépen becsomagolva tálalnak, de sokan hogy is mondjam…csont nélkül nyelik a maszlagot. Én már óvatosabb vagyok, nem nagyon merek semmit csak úgy egyszerűen kijelenteni, hiszen ami ma törvényszerű, az holnap már megdöntött tézis lehet. A horgászatban is sokan, sokféle képen igyekszünk megmagyarázni a dolgokat. Mi a jobb? A fonott, vagy a monofil? A szakáll nélküli, vagy a szakállas? Mennyi a hatótávolsága egy-egy aromának? Mit, miért szeret a hal, vagy miért nem szereti? Van-e jelentősége a színeknek az etetőanyagnál, vagy sem? Megannyi kérdés, amire sok-sok választ olvasni, de valójában érdemi magyarázat nincsen.

Nagyítás

Mindenki saját tapasztalataira hagyatkozik, tudományos alátámasztás nincsen. Nem is lehet, hiszen ezeket a kérdéseket még a brit tudósok sem vizsgálják. Fogadjuk el így azt, amit tapasztalunk, vagy hallgassunk másra? Egy neves versenyhorgásszal beszélgettem az etetőanyagokról, és a beszélgetésből kiderült, korántsem olyan fontos a mit, mint a miért éppen azt, és azt is hogyan? - kérdése.  Ezt azonban nem lehet könyvből megtanulni. Tapasztalni kell. Eszembe jutnak azok az idők, mikor nem voltak kész megoldások, magunknak kellett mindent kitalálni. A kényszer szülte megoldás volt, az aromákat, különféle gyógynövények-fűszernövények őrleményével kiváltani. Koriander, ánizs, szegfűszeg, fahéj, karamellizált cukor… Régi idők ízei, amelyek az egyszerűséget követő márkáknál még tetten érhetők. Azokban az időkben rá voltunk kényszerítve arra, hogy magunk kísérletezzünk, próbáljunk előrébb jutni, nem a kész megoldásokban hittünk. Változnak az évek, és vele együtt talán mi is változunk. Az elmélkedésemnek egy távoli csobbanás vet véget. Csak remélni tudom, hogy márna ugrott előttem, valahol a ködbe rejtve. Egyetlen botot hoztam magammal, a jól terhelhető márnázó pálca szívemhez nőtt. Tekintélyes méretű kosárral szerelem, hiszen húz a víz rendesen. Az etetőt még otthon megkevertem, és szakítva a sajtos-sós-fűszeres vonallal, most is édes kaját raktam össze. Én ebben hiszek, legalábbis itt. Máshol, máskor jöhet a parmezán! A kajához egy maréknyi csontit hintek, és pár töltettel magam elé kb. 30 méterre alapozok.

Nagyítás

Nem sokat, csupán 3-4 dobásnyit. A bottal lekísérem a kosarat, az eltelt időből kalkulálom a mélységet. Sekélyebb a víz, mint kicsit feljebb, de ez van. A felém boruló fákról víz csepeg a nyakamba, a köd sajátos átalakulása ez. A spicc mozdulatlan, csak az időnkénti újra dobások miatt mozgalmas a peca. Lassan fogy az etetőm, van időm tovább elmélkedni. Eszembe jut egy régi etető. A haverokkal pont Pepsit szürcsöltünk a szabad strandon, mikor egyikünk hangosan megjegyezte. Milyen érdekes karamelles íze van ennek az italnak! Elkezdtük figyelmesebben ízlelni az üdítőt, és sorra jöttek elő az addig rejtett ízek. A következő alkalommal, Pepsivel kevertük el a keszegeknek szánt etetőnket. A hatás frenetikus volt, attól a naptól kezdve, ha Pepsis tápot kevertünk, nem maradtunk dévérkeszegek nélkül. Működött, majd elfelejtődött a dolog. Ideje lenne újból elővenni a régi receptet? A másik sajátos recept Géza barátomé, aki Red Bullba áztatja a kukoricát, mielőtt etetne vele. Nem olcsó dolog, de ez is működik, ahogyan a régi, gyümölcsös rágógumiból készített galacsin is hozta a pontyokat. Ma már pelletek, ezerféle varázsszer áll rendelkezésünkre, de valóban csak ezekben bízhatunk? Nem lenne szabad kiölni az emberekből a kreativitást, a maguk kitalált dolgokkal elért siker örömét. Ezért is kedvelem az Erdei Attila féle pellet készítő kézi készüléket. Magam alkotta csalival horgászhatok még akkor is, ha kész porokból is gyártom a pellet szemeket. Konzerv világunkban kevés a spiritusz, jobban szeretjük a kész megoldásokat. Jobban belegondolva én is sokszor esem ebbe a hibába. Kényelem, praktikum, idő hiánya? Ezért is becsülöm sokra azokat, akik folyamatosan az újon, a máson törik a fejüket. Felnézek azokra, akik elrugaszkodnak a megszokástól, és új utakon járnak. Azokra, akik valóban több évnyi kísérletezés eredményével tesznek szert egy olyan etetőanyagra, amivel azután sorra nyerik a versenyeket, vagy alkotnak olyan eszközt, amivel a többiek elé kerülnek. 

Nagyítás

A botom spicce váratlanul megremeg, majd ellentmondást nem tűrőn megindul. A bevágás ül, a bot kétrét görnyed, majd halam megindul a folyással szemben. Márna lesz! Konokul nyomja fejét a meder aljához, és mire ráébredek, hogy ebből gond is lehet, megkönnyebbül a szerelék. Az előkét elmetszette valami, vesztesként kerülök ki a rövid küzdelemből.  Az előketartóból friss előkét teszek fel, majd csontival alaposan megtűzve dobok az előbbi akció helyére. A botot éppen csak leteszem, mikor megismétlődik az előbbi eset. A különbség most annyi, hogy a halat megakasztás után magasra tartott bottal fárasztom. Érzem, ahogy elemelkedik az aljzattól, és a víz felsőbb rétegeiből igyekszik lefurakodni, de nem engedek neki. Konokul kapaszkodom a botba, így halam is feladja a fenék közelségének keresését. Pár perc, és karcsú, színehagyott márna fordul a merítőmbe. A vöröses úszók, a bronzos test már a múlté. Kifakult a táj, halványodnak az emlékek. A horgot óvatosan kiszabadítom, majd útjára engedem a márnát. Nem halmoz el a Duna most lakóival, de nem is vártam tőle azt, hogy szélesre tárja a bőség szaruját. Még két órán át próbálkozom, de végül be kell, hogy érjem azzal a két kapással, és egyetlen megfogott hallal a napot. Ez nem zavar, hiszen megtanultam már, örüljek annak, amit kapok tőle. A Dunát nem lehet két vállra fektetni, ha nem akar adni, akkor nehéz jobb belátásra bírni. Összepakolok, és a lassan alászálló sötétségbe burkolózva hagyom magam mögött a partot. Gyanítom, hogy az idén már nem látom többet. Tavaszig pedig majd elmélkedhetek még eleget. Letekerem kicsit az ablakot, és élvezem a víz tiszta leheletét. Igyekszem elraktározni magamban a jobb napokra, mert lesznek még jobb napok, abban biztos vagyok.

Írta: Polyák Csaba (csabio)



Még nincsenek hozzászólások!
Felhasználónév:


Jelszó:

Csak regisztrált tagok írhatnak hozzászólást! Ha ön már regisztrálva van, akkor jelentkezzen be, ha még nincs regisztrálva akkor kattintson a Regisztrációra.