Bakó Peti Feeder Magyar Bajnok

Bakó Peti Feeder Magyar Bajnok

A jubilemumi X. Feeder Magyar Bajnokság utolsó 3 fordulójának a Gyomaendrőd melletti Fúzfás-zugi holtág adott otthont. A vízhasznosító áldozatos munkáját és szabályrendszerét dícséri az a halállomány és  pálya, ami méltó helyet adott az idei OB befejezésének. Az első 4 forduló után Bakó Peti vezette a 40 fős mezőnyt s bizony ifi világbajnokunk amilyen lendülettel kezdte, azzal az elánnal végigtolta a döntő fordulóit is. A Látóképről hozott pontokkal és a hétvégén szerzett szektor eredményekkel összesen 11 pontot gyűjtve nyerte a 2020-as OB-t (Arató Soma, 2019 Magyar Bajnok, 14 pont). Ez fordulókra levetítve is nagyon szép, megsüvegelendő átlagot ír Peti neve mellé. 

Az utolsó derbire már olyan szorossá vált az eleje, hogy egy apró hiba is a bajnoki címbe vagy a dobogóba kerülhetett. Petiti  a harmadik forduló végére Sipi közelítette meg, mindössze 2 pont hátrányban volt. A harmadik fordulóban ráadásul Sólyom Laci 10+-os bónusz busája egy pontot el is vett Petitiől. Nos, ilyen beugró bónuszok tudtán és 2-3 pontos különbséggel vágott neki bajnokunk az utolsó fordulónak. Ma 50 grammal verte meg csapattársa Bodzsár Norbi, így szektor 2 lett. ifj. Sipos Gabi ma szektor 5-öt horgászott így a Bodzsár Norbi után a dobogó harmadik fokára állhatott fel. 


Bakó Péter gondolatai Facebook oldaláról


"Elmondhatatlanul boldog vagyok hisz megnyertem számomra az egyik legfontosabb versenyt, a X. Feeder országos bajnokságot Gyomaendrődön.
 Minden Látóképen, az elődöntőn kezdődött ahonnan első helyről vártam a döntőt 5 ponttal (1-1-2-1) amit sikerült megnyernem még 6 pontot gyűjtve (1-1-2-2) azaz 11 ponttal. És még felfognom sem teljesen sikerült, hogy mindez velem történt. Nagyon hálás vagyok a sorsnak hogy a szerencse többször is mellém állt, és így felállhattam a dobogó legfelső fokára.

 De még ezzel együtt sem sikerült volna, ha nincs mögöttem egy ennyire önzetlen, segítőkész és remek emberekből álló csapat akik egész héten ott állnak mögöttem, szurkolnak nekem és segítenek ott ahol tudnak hogy megnyerhessem azt a versenyt amit mindeki a világ egyik legerősebb bajnokságának nevez. Külön köszönöm nektek: Borda Zsolt, Csillag László, Erdei Attila, Sivák Mátyás, Lipák András, Vidó család, Walter-Barna Diána és nem utolsó sorban Walter Tamás aki egész héten fogta a kezem és nem engedte el egészen addig ameddig fel nem állok a dobogóra, és amikor ez megtörténik ugyan úgy örül velem együtt mint a saját győzelmének ezzel is mutatva, hogy ez már több mint egy csapat!!! És végül a családomnak akik mint minden versenyen, így itt is jelen voltak és a háttérből segítettek hozzá ehhez a remek eredményhez, és itt külön kiemelném a húgomat Bakó Esztert, aki 17 évesen az összes nyári szabad hétvégéjét azzal tölti, hogy nekem segít!"


 

A képen Bakó Peti vegyes terítéke. Egy képen a megoldandó feladatok egyike, pontyokat és szákolós dévéreket kellett jó ütemben fogni, mindeközben  kizárni a törpét.

Peti  sikere mellett a Maros Walterland Team további tagjai is nagyon szépen szerepeltek. A végeredmény első 6 helyére öten is megérkeztek, név szerint Bodzsár Norbi, Sivák Matyi, Walter Tomi és Arató Soma, de az első 15-ben ott van sokszoros magyar és világbajnokunk Erdei Attila és Vidó Feca is.

Feeder OB, első 15 helyezett - forrás: MOHOSZ Eredménylista

Szénási Béla bácsi, a válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a ranglista jelenlegi állását, ami ugye az idei bajnokságban szerzett és az előző évekből hozott eredményekből veti sorba a versenyzőket. Sem egyszerű sem nehéz nem lehet a keret kihirdetése a jövő évi VB-re, hiszen ennyi kiváló versenyző közül akár 3 csapatot is indíthatna hazánk, a neheze már csak az, kit hagyjunk itthon.  Nézzük most a MOHOSZ Facebook oldalának közvetítését a díjátadóról és a ranglista kihirdetéséről.

Szokás szerint a bajnok avatása a fürdéssel teljesedett be

 

EREDMÉNYEK ÉS BESZÁMOLÓ A MOHOSZ EREDMÉNYLISTÁJÁN


https://ranglista.mohosz.hu/public/verdets?vid=394
https://nyito.mohosz.hu/index.php/hirfolyam/34-mahor/ujsag/561-megjelent-a-magyar-horgasz-augusztusi-szama-mahor2008

TOVÁBBI KÖZVÍTÍTÉSEK A MOHOSZ FACEBOOK OLDALÁN


https://www.facebook.com/mohoszhu/

 

MOHOSZ ÖSSZEFOGLALÓ FILM


 

Végezetül. Ez a X. Feeder OB volt, nézzük meg és elevenítsük fel az elmúlt 10 év bajnokait, ahogyan a vándorkupán sorakoznak - 2020 Bakó Péter

Fotó forrása: FaceBook - Kanton Szilárd Bonifác

 

Forrás: MOHOSZ (www.nyito.mohosz.hu)
Képek: Walter Tamás

WALTER TAMÁS FACEBOOK OLDALÁN TOVÁBBI ÉLŐ BEJELNTKEZÉSEKET TALÁLTOK AZ OB-RÓL


Kövesd Tamás Facebook oldalát az azonnali frisss infókért.