XX. MAROS KUPA - A PÁLYAREKORD

XX. MAROS KUPA - A PÁLYAREKORD

Nagyon vártuk, eljött végre, esett, fújt, de nagyon jó volt újra versenyezni. 2020.május 31-én délután véget ért az idén 20. alkalommal megrendezett Maros Mix Kupa. 20 év nem kis idő, közben sok minden történik, például 2003-ban megszületik Vidó Roland, aki most az első fordulóban új pályacsúcsot állít fel a Maty-éri evezőspálya történetében! 4 órás forduló alatt 93 kg! Fantasztikus teljesítmény. Találkozott a tehetség, a hibátlan halállomány és a csúcs technika a kézben.

A COVID-19 vírus okozta járvány és a kihirdetett különleges jogrend megváltoztatta valamennyiünk életét. Szinte megszűnt a közösségi élet a megelőzés következtében hozott intézkedések által. Csoportos, nagy létszámú rendezvények , így horgász versenyek megszervezésére  sem volt lehetőség. Ezidáig. Hála a tett intézkedéseknek, 2020 májusára  enyhültek a korlátozások s így 2020-ban sem szakadt meg a hagyomány, jubilálhatott a Maros Mix úszós Kupa.

A verseny helyszínét a Maty-éri evezős pálya adta. A felújítások után tavaly újra "birtokba" vehették a versenyhorgászok, idén a kupát megelőzően a tározó része volt  az Agrárminisztérium és a  MOHOSZ közös intervenciós haltelepítésének, így az egyébként sem hétköznapi halállományú víz még  több ponttyal várta a versenyzőket.

A versenyt hét kategóriában hirdettük meg, U15, U20, felnőtt férfi, felnőtt női, 54+, 64+ és mls kategóriában. A díjazás a megszkottak szerint, értékes Tubertini és Maros tárgynyeremények valamint kupák voltak. A versenyen nevezettek száma össszesen 123 fő volt. 

 

PÁLYAKIOSZTÁS


 
  U20     64+         54+                          Felnőtt Férfi                        Női     MLS U15
1-5 6-14 15-27 28-104 106-113 114-119 121-126

Az időjárás igazán kellemetlen majdnem őszt idézőbe fordult a verseny hétvégéjére (nah nem mintha eddig igazán éreztünk volna valamit a kora nyárból). Esőt, szelet, záporokat és zivatarokat jósoltak a szakemberek.  A fogási számadatok szépen épültek fel, a szektorok és kategóriák vezetéséhez a húsz-és harminc kg feletti fogások szükségeltettek. Az első fordulóban Vidó Roli (U20) a pálya legszélső 1-es helyére húzott. A 4 órás forduló során ő húzta legjobban a halat, terítéke, mely egészében pontyokból állt, meglepte a mérleget is. Összesen 93 120 gr halával nem csak nyerte a szektorát, a pályát, de új rekordot is állított fel a Maty-éri horgász versenysport történetében. Igen, azt nem említettem, hogy tette mindezt 16 évesen. A Maros Mix Team ifjú titánjai közül Smányi Szabi, Roli mellett két kettest horgászva, egy ponttal előzte a "pontyvágó csért" és megnyerte a kategróiát.

 Balra a két jó barát Smányi Szabolcs (balra) és Vidó Roland, jobbra Roli édesapjával Fecával és pályarekord terítékével

Távolodva a bajai úttól az U20-sok után a 64+-os versenyző foglaltak helyet, itt mindkét fordulóban fej-fej mellett horgászott id. Varga József és Fialka György, mindketten 3-3 pontot horgásztak, viszont a fogott súly Fialka Györgynek hozta meg a győzelmet.

64+ korcsoport dobogósai 1. Fialka György, 2. id. Varga József, 3. Tölgyes László

Az 54+-os versenyében mindkét fodulóban Papp József fogta a legtöbbet így két egyessel magabiztosan nyerte a katgeóriát. 

Az 54+ dobogó: (balról) 3. Faragó Róbert, 1. Papp József, 2. Gyurkovics Gyula

A felnőtt férfiak közül Szász Attila két egyest horgászott, amely teljesítményt más nem tudott ismételni, így határozottan nyerte a kategóriát, mögötte a dobogó második és harmadik fokáért 4 ponttal, többen is küzdöttek, köztük erős 4-5 kg-os különbségek döntöttek, így második fokra Deák Miklós, a harmadikra Milan Sekulic léphetett.

Felnőtt kategória, 1. Szász Attila, 2. Deák Miklós, 3. Milan Sekulic

 

Hölgyeink közül Walter-Barna Diána, két ponttal nyerte a versenyt,
Őt követve a 1-1 pont többlettel Németi Krisztina és Rigó Edit érkeztek a dobogóra

 

Mozgás -és Látássérült kategóriában 3 ponttal és mindkét fordulóban 30 kg feletti fogással Csala Tibor győzött,
 második Gurisatti Gyula, harmadik Varga Tamás

 

Végezetül nézzük a legkisebbeket, akik koruk ellenére ugyancsak meg fogták azokat huszon kg pontyokat. Temkó Lóránt Dominik 3 pontot horgászva megnyerte a versenyüket, Balogh Zsejke ugyan a kategória legtöbb halát fogta ,- a két fordulóban több 40 kg-ot (!!) - ám az első fordulóban kikapott Dominiktól, így hiába nyerte a másodikat, súlyban nem, de pontban Dominik került az élre! A dobogó harmadik fokára Magócs Máté állhatott.


U15 dobogó - 2. Balogh Zsejke 1. Temkó Lóránt Dominik 3. Magócs Máté

Köszönjük a részvételt minden versenyzőnknek, gratulálunk  a díjazottaknak s annak reményével búcsúzunk, hogy mihamarább újra találkozhatunk a vízparton! Versenyeink kiírása folyamatosan elérhető a VERSENYEK menüpont alatt, beszámolónk végén pedig letölthetőek a kategóriák eredmény táblázatai.

Jó egészséget Mindenkinek!


XX. MAROS KUPA EREDMÉNYEK - 2020.05.31.


  FELNŐTT FÉRFI  PDF  

  UTÁNPÓTLÁS 15  PDF  

  UTÁNPÓTLÁS 20  PDF  

  VETERÁN 54+  PDF  

  VETERÁN 64+  PDF  

  MOZGÁS-ÉS LÁTÁSSÉRÜLT  PDF  

  NŐI  PDF  

  MINDEN EREDMÉNY SZEKTOR EREDMÉNYEKKEL XLS